Főzőverseny 2018 Héviz

Megrendeztük Nyugat-Dunántúl főzőversenyét május 5.-én Hévizen a Gyógyházban.+ megye Győr-Moson-Sopron megye,Vas megye és Zala megyei Nyugdíjas Klubok vettek részt rajta 6 csapat indult a téma pörkölt volt.Több mint 70 ember vett részt az eseményen a csapatok 3 fővel álltak ki.Sopronból a Soproni-Öreg-Ászok,Jófalat és Pörkölt Ördögök Győrből,Gasztro Fináncok Vas megyéből,Göcsej Íze és Muravidék Zala megyéből.13 órától indult a főzés és a szurkólókal együtt a zsüri mely Nagy Gyula vezetésével Gados Julia,Gizike/volt főnök Hévizen/ és Kajzinger Tibor izlelte a főztöket.Versenyen kivül indult és az alapfokus csapat képviseletében Barics Ferenc egy káposztás báránnyal ajándékozott meg bennünk.Hévizi TV.is tudosított az eseményről mely a honlapján és youtubon is fent lesz.Meglátogatott bennünk Vértes Árpád volt polgármester Úr is aki unoka ballagása miatt nem tudott részt venni az eseményen de ez nem akadályozta meg abban,hogy 5 líter arany érmes vörösborát személyesen hozza el.Nem tudom visszaadni azt a hangulatot ami övezte az eseményt de a facebookon is sok kép már fent van.Küszünet illeti a versenyzőket és a NAVNYOSZ részéről megjelenteket névszerint Táncos Imre,Géczi Attila,Horváth Zoltánt,Dobos Károlyt, hogy csak a legprominesebb személyeket soroljam.Sajnos volt egy kis árnyék is mivel Horváth Attila adóügyi elnökhelyetes betegsége miatt nem tudott megjelenni így párja Jutka egy rövid időre velünk volt aztán irány a Veszprémi korház.Reményeim szerint a "fehér egér"kisérlet sikerült,hogy Tánczos Imrét idézzem.Summázva a Győri Pürkölt Ördögök vitték el a pálmát de mindannyian gazdagabbak lettünk egy remek nappal.Motto jó volt együtt főzni!

  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép
  • fénykép

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a öreg fináncok –nak.

Csatlakozzon a(z) öreg fináncok hálózathoz

© 2024   Created by Rozsa Robert.   Működteti:

Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek