Pénzügyőr Nyugdíjas találkozók a Nyugat-Dunántúlon

Kedves Tagok Kollégák.

Engedjétek meg,hogy pár sorban beszámoljak a nagykanizsai,győri és szombathelyi pénzügyőr nyugdíjasok találkozásáról.

Mind a három helyen szép létszámmal jelentek meg a kollégák és mivel a NAV-adóág nyugdíjas találkozói egy napon november 12.-én voltak,így nem volt módomban azokon régiófelelősként részt venni.De a NAVNYOSZ honlapján olvashatók a beszámolók a találkozókról.

Időrendi sorrendben a nagykanizsai találkozó volt az első november 3.-án amit a zalaegerszegi pénzügyőr igazgatóság szervezett és bonyolított Török István pk. vezetésével a szokott igényes módon ahol megemlékeztek a kerek évfordulósokról amint azt a képek is bizonyítják. Sajnos Szobota Gyula és  Gyimesi Attila nem tudta megfelelően élvezni az estet mivel a "vonat nem vár"de így is köszönet illeti őket, hogy megtisztelték a nyugdíjas találkozót a NAVNYOSZ-Elnöksége részéről.

A találkozón nagykanizsai és zalaegerszegi környék nyugdíjasai vettek részt de mivel most alakult meg Zalaegerszegen a pénzügyőr nyugdíjas klub jövőre talán ott is szervezhetnénk a megyei nyugdíjas találkozót. /mint ötlet/

Második alkalom Győrben volt november 12.-én ahol a megye sok-sok vh.-nak nyugdíjasa jelent meg a Kristály Étteremben mintegy 100.-fő ami a három megyét illeti Ők vitték el a pálmát.Itt is a pénzügyőr igazgatóság volt a szervező Mogyorósi Attila Parancsnok Úrral az élen. Megemlékezett a kerek évfordulósokról a NAVNYOSZ-RÉSZÉRŐL Czikora András Elnök Úr tisztelte meg a találkozót és hozta 2 nyugdíjas kolléga előléptetését név szerint Iván József alezredessé,Orbán Gyula szds-á lépett elő.

Később 16,30-körül Fekete Attila dandártábornok régiós főigazgató Úr is csatlakozott a találkozóhoz sajnos az átszervezésről sem Ő sem Czikora Úr nem tudott mondani semmi érdemit.

Ennek ellenére a találkozó Jó hangulatban telett és egy személyes meglepetésben is volt részem mivel Czikora András Elnök Úrtól a Szt.Máté emlékérem arany fokozatát volt szerencsém átvenni.Népiesen szólva "se köpni,se nyelni nem tudtam" a meglepetésről.

Köszönöm minden kollégának aki érdemesnek talált erre a kitüntető címre./sokba kerül ez nekem de állok elébe/

Utolsó de nem utolsó sorban november 20.-án Szombathelyen a Vas megyei pénzügyőr nyugdíjasok találkoztak kiegészülve azokkal a zalai kollégákkal akik anno itt "tolták a Cég szekerét".

Itt Palotás József pk.Úr és csapata gondoskodott a nyuggerek szállításáról a rendezvényt a szombathelyi-régió nagytermében rendezték.A NAVNYOSZ-részéről Szobota Gyula gazdasági vezető vett részt a találkozón és most több ideje volt élvezni a társaságot mint Nagykanizsán bár szerintem még maradhatott volna.A protokól bevezetést Füst László alezredes vezényelte és mint azt a fényképek is tanúsítják régió részéről Fekete Attila dandártábornok pk. valamint humán vezetők és osztályvezetők mind részt vettek a találkozón.

Remek alkalom nyílott arra, hogy a nyugdíjas klub létszámát tudtuk szaporítani újabb 3 fővel a "fiatalabb"korosztályból.

Sajnos a "füst még nem szállt fel"ezen alkalomból sem tudott konkrét információt adni az átszervezésről a Pk. Elmondható,hogy ez mindhárom találkozóra rányomta a bélyegét de nem adjuk fel ha kell jövőre önszervező módon találkozunk mindhárom helyszínen mint azt teszik Pasaréten zömében a Bp.-i kollégák is jó példával járva előttünk.

Ebben a reményben zárom beszámolóm és kívánok minden nyugdíjasnak Boldog Békés Karácsonyi Ünnepet és Egészséget a jövő évekre.

üdv.rozsarobert régióvezető.

 

Megtekintések: 183

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a öreg fináncok –nak.

Csatlakozzon a(z) öreg fináncok hálózathoz

HozzászólásokSudár György által a November 24, 2015-on 10:20am-kor

Köszönjük a Beszámolót, meg a rengeteg és szép munkát, ami mögötte volt.

A SZENT MÁTÉ arany éremhez, meg különösen gratulálok. Bevallom amikor először láttam a győri hírekben azt hittem ,csak pózolsz vele. Megszoktam a vidámságodat, különben is a fizimiskádhoz nagyon jól passzol ! 

Szívből és lélekből GRATULÁLOK, viseld büszkén, bizakodóan, örökké, és adjon az Isten

sok-sok örömet hozzá !

© 2019   Created by Rozsa Robert.   Működteti:

Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek