Kedves Barátaim"Öreg Fináncok"!

Megint eggyel kevesebben vagyunk és milyen EGGYEL ! Egy remek barát és kollégával lettünk szegényebbek.De hiszem, hogy általa gazdagabbak is lettünk mert olyan barát volt aki ha kellett a mangalica alkatrészeket szállította nekünk, ha kértük hozta azt töltötkáposztát amit otthon készen és melegen betett kocsijába a hálóságba bugyolálta és mi boldogan épp megfelelő hőmérsékleten fogyasztottuk Hévizen. Ha nyafogtunk egy kicsit neki, hogy nékünk még nincs eperfa hordócskánk a pálesz szakszerü tárolására azt is hozta.
Néha olyan lendülettel indult el velünk találkozni,hogy Héviz helyett Letenyén a camionsávban fordították vissza.
Ilyen barát volt, nem ismert lehetetlent ha volt kollégáival és barátaival akart találkozni.
Egy szónak is száz a vége remek barátot gyászolunk most.
Itt kell megemlíteni élete párját "MANÓKÁT" ahogy Ő szólította akit nagyon szeretett és jó volt a szemünknek látni Őket együtt. hisz minden mozdulatukból lejött az egymés iránt érzett szerelem.
Köszönjük Manókának, hogy az utóbbi nehéz időben is támasza volt Pista barátunknak!
Tudtuk, hogy beteg a szive de mégsem akartuk elhinni a halálhirt
PÁSZTOR ISTVÁN 1950-2010 ÉLT 59 ÉVET.
Pisti nyugodj békében és tudom emléked és veled töltött szép napok emlékét megörizzük!!


Megtekintések: 52

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a öreg fináncok –nak.

Csatlakozzon a(z) öreg fináncok hálózathoz

© 2024   Created by Rozsa Robert.   Működteti:

Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek