Kedves Tagok!

November 21.-én a győri Kristály étterem adott otthont a nyugdíjas találkozónak.

Remek hangulat volt, de sajnos kevesebb nyugdíjas és járadékos jelent meg mint a tavalyi évben.

Szívem fájdalma, hogy a korábban kiemelt Hhalom helységben nem müködik nyugdíjas klub.

Tegnap említette egy volt kolléga , hogy bizony jó lenne ha azok a volt vezetők akik annak idején élvezték a testület jó oldalát ott hegyesben kicsit összekapná maguk és kézbe vennék ezt a dolgot.

Igaz ezért nem jár juttatás ezt ellenszolgáltatás nélkül teszi aki teszi, mint például Bárkovics Sanyi bá. /elnézést a bácsi jelzőért de csak a tisztelet mondatja velem/ aki 75 éves kora ellenére újabb 3 évre elvállalta a a győri klub vezetését Tóth Bálint kollégával együtt már jó ideje húzzák az igát.

Ennek apropóján egy üveg vörös bort adtam át a "nagy öregnek".De minden Tisztelet Mogyorósi Attila és csapata részére is mivel szintén díjazták a kerek évfordulós "öreg fináncokat". 

Kérem a tagok sorában levő járadékos kollégákat lépjenek be a helyi klubokba és segítsék annak működését mert ha a nagy öregek kihalnak tovább kell vinni a stafétát.Mondom ezt annál is inkább mivel sorra alakulnak a volt Apeh-adóági klubok és mivel ott korábban nem volt szervezett nyugdíjas élet most rácsodálkozva a volt Vám-és Pénzügyőrség Nyugdíjas szövetségére és testület szociális hálójára Ők is kérik az összevonás után a maguk szeletét eme tortából.

Itt mondanám a sokakat "Héviz Gyógyház nyugdíjas szani" címen korábban élvezett ellátásért tovább harcol a Nyugdíjas Szövetség vezetősége.  

Most ennyi fért bele a vélemény nyilvánításomba, indulás Oberschützen/Felsőlővőre mivel kis nagy gyermekem ballagási bálra hivatalos.

Tesszük a dolgunk vissza hódítjuk Őrvidéket.Képek később üdv.mindenkinekrozsarobi. 

Megtekintések: 361

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

TELJESEN IGAZAD VAN !!!

Én már évek óta gyözködöm a volt kollágáimat akik közül már mindenki régen szolgálati nyugdíjas vagy járadékos lett,hogy lépjenek be a Szövetségünkbe,-HIÁBA-.

                                                              Bircsák Adorján-Dóri

Robi! Kösz a híreket. Különösen Bárkovics Sanyiról írtakat,de együtt örölök az említett ünnepeltekkel.

A közösségépítésről annyit, hogy életünk aktív 1/3 része zajlott a munkahelyünkön, egymást váltva vagy jóban-rosszban (őszintén) együtt, lehetetlen, hogy nyom nélkül, összetartozás nélküli lenne.

Ettől is emberi az Ember. Akiben sértődés van, annak van a közösség keresésre a legnagyobb szüksége. Találkozásra, kézfogásra, nevetésre, mert nyugalmat csak a megbocsátás után talál. Ellenkező esetben meg bonyolult betegséget.

A hévizi Gyógyházi  nyugdijas szani- ról jó lenne többet tudni és tenni, mert az nem akármi lehetőség. November 10-i képet csatolom az 5 gyerekes Amazonomról.

Hévíz 213. november10.

nov.10.

Mellékletek:

november 10

Mellékletek:

Teljesen nincs igazam,mert úgy gondolom az igazság mindig félúton van.Még meggyőzőben kell elmondanunk a "fiataljainknak" mit jelent a szövetség tagjának lenni és élvezni a régi kollégák társaságát.Azt gondolom és ezt most itt Győrben is elmondtam aki "finánc" volt és testület tagjaként a "mozdony füstje megcsapott" az haláláig az marad ha teccik ha nem.

Bircsák Adorján mondta:

TELJESEN IGAZAD VAN !!!

Én már évek óta gyözködöm a volt kollágáimat akik közül már mindenki régen szolgálati nyugdíjas vagy járadékos lett,hogy lépjenek be a Szövetségünkbe,-HIÁBA-.

                                                              Bircsák Adorján-Dóri

Szerencsésnek mondhatod magad Gyurikám, hogy ezt azt amazont osztotta ÁMOR a részedre!

Pusszanton az Amazont és az egész családot!

sudár György mondta:

Robi! Kösz a híreket. Különösen Bárkovics Sanyiról írtakat,de együtt örölök az említett ünnepeltekkel.

A közösségépítésről annyit, hogy életünk aktív 1/3 része zajlott a munkahelyünkön, egymást váltva vagy jóban-rosszban (őszintén) együtt, lehetetlen, hogy nyom nélkül, összetartozás nélküli lenne.

Ettől is emberi az Ember. Akiben sértődés van, annak van a közösség keresésre a legnagyobb szüksége. Találkozásra, kézfogásra, nevetésre, mert nyugalmat csak a megbocsátás után talál. Ellenkező esetben meg bonyolult betegséget.

A hévizi Gyógyházi  nyugdijas szani- ról jó lenne többet tudni és tenni, mert az nem akármi lehetőség. November 10-i képet csatolom az 5 gyerekes Amazonomról.

Hozzászólás a beszélgetéshez

RSS

© 2024   Created by Rozsa Robert.   Működteti:

Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek